HTML

DD3 6HE

2008 - az utazás éve érdeklődés- és kíváncsiság-kielégítő céllal életre hívott időszakonkénti beszámoló arról, miként telnek hétköz- és ünnepnapjaim Skóciában

Friss topikok

Linkblog

2008.12.17. 19:20 veiszi

jellegzetességek és népszokások

Nos, letudtam mindennemű iskolai kötelezettséget ebben a félévben, úgyhogy van időm megint írni: ezúttal a helyi jellegzetességekről és a hozzájuk kapcsolódó népszokásokról próbálok meg röviden képet festeni.

Jellegzetesség: alkohol szeretete

Leírás: Arra már egy korábbi posztban is tettem utalást, hogy skót barátaink igencsak szeretik az alkoholt. Nem csak isszák (nagy mértékben), hanem termelik is (főleg whisky formájában). Minthogy ennek a szenvedélynek (nem az, mert passzióból, l'art pour l'art is isznak) hobbinak (nem az, mert nem csak - bár főleg - szabadidejükben csinálják) jellegzetességnek több generációra visszanyúló hagyománya van, ennek megfelelően meglehetősen tehetségesek is benne. Mivel a puszta alkoholfogyasztás egy idő után meglehetősen unalmas tud lenni, ezért igyekeznek különböző módokon feldobni. Ennek (valamint a beöltözéshez és egyenruhákhoz való már-már beteges rajongásuknak) köszönhetően időnként rendeznek jelmezes bulikat (ahol találkozhatunk Rob Roy-jal, Wehrmacht-katonákkal és tehenekkel is) vagy pizsama-partikat (ha tudnátok emberek miben alszanak...). Az államhatalom mindazonáltal igyekszik bizonyos korlátok közé szorítani az alkoholfogyasztást: ha az utcán rajtakap a rendőr, az több száz fontba kerül, a szórakozóhelyek pedig éjjel fél 3-kor bezárnak.

Kapcsolódó népszokás: ivás; ivás jelmezben

Előfordulási hely: pubokban (egész nap), szórakozóhelyeken (estétől éjjel fél 3-ig),  utcán (viszonylag alacsony valószínűséggel), lakásban (jóég tudja)

Jellegzetesség: félelem a tűztől

Leírás: a tűz valamiféle "Főellenség"-szerepet tölt be az itteni emberek életében. Ennek okaira még nem jöttem rá, de valószínűleg nem a rekkenő hőség miatti fokozott elővigyázatosságról van szó. Mindenesetre beszélni nem beszélnek róla. Megteszi helyettük a rengeteg tábla, figyelmeztető felhívás stb. A szobámban is van egy "fire action" feliratú táblácska, a lakásban pedig 3 tűzoltó-készüléket számoltam meg.

Kapcsolódó népszokás: ajtóknak önzáró szerkezetekkel való ellátása; forgóajtók elterjedt használata (természetesen valamennyi a tűz továbbterjedése meggátolásának célzatával). A kedvenceim azok az ajtók, amikhez van külön nyomógomb... igaz kerekesszékeseknek tallták ki, de mindenki használja.

Előfordulási hely: gyakorlatilag mindenhol. Erősen gondolkoztam, hogy láttam-e egyáltalán hagyományos ajtót bárhol is (amit én a saját kezemmel nyitok ki és csukok be és ott marad ahol megállítom), és csupán egyetlen példát találtam: a vészkijáratok ajtajait :) Persze ezek sem igazán ajtók, mert csak egy irányba nyílnak, és menekülésre okot adó körülmények híján általában nem használják.

Jellegzetesség: hideg

Leírás: nincs olyan hideg, mint a ruszki filmekben (nem röpködnek a minuszok), viszont mivel meleg sincs soha, ezért az embernek olyan érzése van mintha nagyon hideg lenne. Főleg ha fúj a szél.

Kapcsolódó népszokás: hogy folyamatosan karban tartsák hidegtűrő-képességüket, a skótok nem nagyon erőltetik meg magukat azzal, hogy melegen felöltözzenek. Simán elmászkálnak egy szál pólóban is a 2-3 fokban, és a nőneműeknek ilyenkor is kiliffen a hája a három számmal kisebb (csakazértisbeleférek) farmer és a hasonló méretű top között. Ja, és a legfontosabb (engem is érintő) kapcsolódó népszokás az a szigetelés szinte teljes hiánya :( Mert ugye ha otthon is hideg van, akkor a kinti időt is jónak érezzük.

Előfordulási hely: überall

Jellegzetesség: futball-mánia

Leírás: egy angol, ha nem tud miről beszélgetni, akkor nekiáll az időjárásról csevegni (amit amúgy nem értek, hogy miért van, mert az időjárás tök változatlan itt). Jó eséllyel ugyanez a helyzet egy skótnál is, kiegészülve a focival. Bár a skótok soha nem nyertek még semmit (kivéve néhány klubsikert a 70-es években), és igazán jól jegyzett játékosuk sincs, igen lelkesek a csapatukat (és főleg a válogatottat) illetően. Az angolok legyőzése amúgy itt nagyobb örömöt okoz mint bármi más ami nem okoz annyire nagy örömöt.

Kapcsolódó népszokás: meccsnézés, meccsre menés, ivás (lásd még: alkohol szeretete)

Előfordulási hely: überall (a pubok túlynomó többségében több nagy kivetítő is van - ez itt nem extra szolgáltatás, ami miatt drágább lenne a sör, hanem tök alap)

 

További népszokásokról később.

 

2 komment

Címkék: foci alkohol tűz skótok skót népszokások skót időjárás


2008.12.01. 00:22 veiszi

St Andrews

Ma Skóciában nemzeti ünnep van: Szent András napja. A X. század közepe óta ő Skócia védőszentje, a skót zászlón látható kereszt az ún. andráskereszt, és a Dundeetól alig 20 percnyire lévő St Andrews katedrálisa őrizte a szent ereklyéit. Persze St Andrews város maga is Szent Andrásról kapta a nevét. Amúgy a skót zászló a világ második legrégebb óta változatlan nemzeti lobogója (a dán után), a nemzeti ünnepet pedig errefelé "bank holiday"-nek nevezik.

St Andrews városa szinte semmiben nem hasonlít Dundeera: nincs ugyan városi rangban, de az ország egyik legszebb települése, és ennek megfelelően turisztikailag felkapott. A helybéliek városukat a golf szülőhazájának tartják, de rajtuk kívül mindenki tudja, hogy ez nem teljesen igaz. Valóban itt van ugyan a legrégebbi ma is működő golfpálya, de ennyi. A város egyeteme (1410) az első volt Skóciában, színvonalát mutatja, hogy Vilmos és Henrik herceg is itt tanult.

Jellemző a városképre a nem tavalyelőtt készült városkapu, valamint az is, hogy az utcán "csak úgy" van egy 15. századi kápolnarom (bencéseké volt valamikor), amelyhez valószínűleg rengeteg helyi esküvőszervező szívesen visz kuncsaftokat fényképezkedni, de kiváló lehetőséget kínál minden arra járó túristának is:Az igazi látvány azonban nem ez, hanem a romjaiban is lenyűgöző katedrális és vár.

Ez a székesegyház volt a középkori Skócia vallási központja egészen addig, amíg át nem tértek a protestantizmusra. A  templomot 1559-ben kirabolták, onnantól pusztulásnak indult és mára a romjai maradtak csak meg.

A vár sorsa is viharosnak mondható, szintén csak a romjai állnak a tengerparton. Árokrendszere fennmaradt, ami a középkori ostromvédelmi rendszerek legjobb megmaradt példájának tartanak. Persze nem volt túl hatékony, hiszen a vár ostrom áldozata lett végül. A képek amúgy még október első felében készültek, aznap volt talán utoljára rajtam a vékonyabbik kabátom :(

Szólj hozzá!


2008.11.30. 05:04 veiszi

de Caledonia ac scotis

Skócia (skótul Alba - nem összetévesztendő Albániával, latinul Caledonia, luxemburgiul Schottland) egy hegyekkel (bens) és völgyekkel (glens) teli, sötéten hullámzó folyók-tavak által keresztülszabdalt gyönyörű ország egy Európától nyugatra (és a helyiek szerint határozottan Európán kívül) elhelyezkedő szigeten, amit amúgy az angolok uralnak. Na ez az, amiből Dundeeban semmit nem látni... Dundee ugyanis tulajdonképpen nem annyira szép. Az egyik nevezetessége (a kettő közül) a Dundee Law (lásd előző bejegyzés), amit a város számos pontjáról látni. Könnyen felismerhető az első világháborús emlékműről valamint a néhány évtizede odacsapott adóvevőtoronyról.

A helybéliek ízlését kiválóan mutatja, hogy az adóvevőre láthatóan büszkék, a városi tanács hivatalos logóján is ezt ábrázolják:

A másik helyi nevezetesség a Discovery nevű hajó, de erről majd egyszer írok külön postot (ha egyszer felmegyek rá vagy ilyesmi).

Megemlíthető még a Fat Sam's nevű vendéglátóipari egység is, ami idén ünnepli 25. születésnapját. Ez egy diszkótól egész jó teljesítmény, azt hiszem. Maga a hely sem rossz, főleg ha a nemesgörzsönyi Rodeo Pubhoz hasonlítjuk. Három szintes, mindegyiken másféle zenével (szerintem általában mindegyik rettenetes, de erről megszlanak a vélemények), és diákoknak kedvezményes beugróval. Mint minden klubban, pontban (tényleg!) hajnali fél 3-kor itt is leáll a zene, lehet menni józanodni, chips&cheese-t vagy hamburgert enni. A kocsmák (pubok) már jóval korábban, még éjfél előtt zárnak.

Dundeeról magáról ezekkel a sorokkal azt hiszem többet írtam mint a Magyarországon fellelhető összes útikönyv együttvéve. De a poszt (címe szerint legalábbis) nem is erről hivatott szólni, hanem általában az országról és népéről.

Nos a skótok egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy szeretnek inni (és nem vizet). Valószínűleg ennek köszönhető, hogy több különböző szavuk van az alkoholos befolyásoltság megnevezésére, mint bármely más népnek (talán még az oroszok játszanak). Van is nekik mit:

 A második leghíresebb italuk az Irn-Bru azonban meglepő módon alkoholmentes. Bár azt, hogy ez volna a második leghíresebb italuk, csak Mark, a supervisorom (a képen a tenyere mögött) mondta, szerintem senki még csak nem is hallott róla Gretna Greentől délre. De tegye fel a kezét aki mégis!

Nos, a skótok másik jellemző tulajdonsága, hogy rühellik az angolokat. Ha hasonlítani akarnám, akkor azt mondanám, hogy valami hasonló helyzetben vannak, mint a magyarok voltak a Monarchia idején: közös pénz, közös hadsereg, közös külügy, de saját parlament, saját törvények, saját egyház. És amint ez a magyaroknak is megérte, úgy igazából a skótoknak is. Csakhát ugye a függetlenség. Abcúg Bákingemböske! Szóval elég ambivalens az egész. A Trainspottingban Mark kifejti Tommynak: "Szar skótnak lenni! Az aljának is a legalja vagyunk. A kib... Föld söpredéke! A legnyomorultabb, legszerencsétlenebb, legszolgalelkűbb, legszánalmasabb szemét amit valaha a világra szartak. Van aki utálja az angolokat. Én nem. Ők csak pöcsfejek. Mindazonáltal ezek a pöcsfejek GYARMATOSÍTOTTAK minket. Még csak egy rendes kultúrát sem voltunk képesek találni ami gyarmatosítson minket. Rajtunk töketlen seggfejek uralkodnak." (Bocs, ha magyartalan, magam fordítottam ukránból hajnal fél 5-kor, 10 óra munka után.) Mondjuk a film 1996-os, azóta azért változtak a dolgok. Akkor még nem volt saját parlamentjük sem (1999 óta van). A többség azért tök büszke rá, hogy skót: a férfiak 70%-a az ünnepi alkalmakkor (a válogatott meccsek is annak számítanak) kiltbe (lásd a képen) öltözik; a bulikban legalább egyszer lenyomják az I would walk 500 miles-t és a Bonnie Banks o' Loch Lomondot; és szerintem mindenki tud néptáncolni (komolyan!).

További jellemzőjük, hogy génhibásak. Ennek köszönhetően nem fáznak, viszont cserébe asszonyaik elhíznak, férfiaik pedig vagy elsatnyulnak vagy kétméteresre nőnek. De komolyan, most olyan 3-4 fok körül van a nappali hőmérséklet, és még most is gyakran látni pusztán pólóban mászkáló skótokat, de néha felbukkan egy-egy rövidnadrágos is.

Nos, mára ennyi a szubjektív etnográfiából, hamarosan újra jelentkezem.

8 komment

Címkék: skócia dundee skótok


2008.11.28. 06:31 veiszi

connection established

Ez is eljött: magam sem gondoltam volna fél évvel ezelőtt, de blogot írok. Juhuu meg minden. Mondjuk fél éve azt sem nagyon hittem volna, hogy fél évvel később Skóciában fogok tanulni. Ezek után tényleg soha ne mondd hogy soha!

Miután az otthoni barátoknak kezdetben oly lelkesen írt e-leveleim utolsó példányának megírása óta immár lassan olyan hosszú idő telt el, mint a Kedves Vezető utolsó hiteles (?) nyilvános szereplése óta, ezért csak úgy menthetek valamelyest az "imidzsemen" ha valamivel elterelem a figyelmet lustaságom ezen megnyilvánulásáról. Az elterelő hadművelet neve pedig: írjunkblogotamibentájékoztatokmindenkitarrólhogymiapályaésmégkommentelniistudjátok.

Mivel életemben először csinálok ilyet, bizonytalan vagyok hogyan is kellene. De ha a miniszterelnöknek megy, akkor nem lehet olyan nehéz, hm? ;)

Egyszóval üdv mindenkinek, remélem a bejegyzéseim idővel sokasodni és szaporodni fognak, és minél többet el is olvastok majd belőle!

 

PS: Ja, a fejlécen lévő kép Dundeeban készült, a Dundee Law (ami itt nem jogot jelent, hanem skótul dombot... hehe...) tetején, még amikor jó idő volt. A háttérben a Tay folyó is látszik alant. A kép csak illusztráció, a Dundeeba való megérkezésünk ennél gyötredelmesebb és fárasztóbb volt.

Szólj hozzá!

Címkék: beköszönés dundee dundee law


süti beállítások módosítása